Mark 5

1És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére. 2És a mint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, a kiben tisztátalan lélek volt,

3A kinek lakása a sírboltokban vala; és már lánczokkal sem bírta őt senki sem lekötni. 4Mert sokszor megkötözték őt békókkal és lánczokkal, de ő a lánczokat szétszaggatta, és a békókat összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni.

5És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva. 6Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula,

7És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem. 8(Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberből.)

9És kérdezé tőle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk. 10És igen kéré őt, hogy ne küldje el őket arról a vidékről.

11Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, a mely legel vala. 12És az ördögök kérik vala őt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be. 13És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekről a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezeren; és belefúlának a tengerbe.

14A kik pedig őrzik vala a disznókat, elfutának, és hírt vivének a városba és a falvakba. És kimenének, hogy lássák, mi az, a mi történt. 15És menének Jézushoz, és láták, hogy az ördöngős ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, a kiben a légió volt; és megfélemlének.

16A kik pedig látták, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala az ördöngőssel, és a disznókkal. 17És kezdék kérni őt, hogy távozzék el az ő határukból.

18Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős kéré őt, hogy vele lehessen. 19De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad. 20El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkozának.

21És mikor ismét általment Jézus a hajón a tulsó partra, nagy sokaság gyűle ő hozzá; és vala a tenger mellett. 22És ímé, eljöve a zsinagóga fők egyike, névszerint Jairus, és meglátván őt, lábaihoz esék, 23És igen kéré őt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen. 24El is méne vele, és követé őt nagy sokaság, és összeszorítják vala őt.

25És egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásos vala, 26És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sőt inkább még rosszabbul lett, 27Mikor Jézus felől hallott vala, a sokaságban hátulról kerülve, illeté annak ruháját.

28Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok. 29És vérének forrása azonnal kiszárada és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából.

30Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erő áradott vala ki belőle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat? 31És mondának néki az ő tanítványai: Látod, hogy a sokaság szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem? 32És körülnéze, hogy lássa azt, a ki ezt cselekedte.

33Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán. 34Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.

35Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétől, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert?

36Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj. 37És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének. 38És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zűrzavart, a sok síránkozót és jajgatót.

39És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik. 40És nevetik vala őt. Ő pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, a hol a gyermek fekszik vala.

41És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; a mi megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl. 42És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendős vala. És nagy csodálkozással csodálkozának. Ő pedig erősen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak enni.

43